KACSAMÁJAS LASKA (Csurgói recept)

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg liszt,
  • 4 tojás, só,
  • 50 dkg kacsaszalonna,
  • 2 nagy fej vöröshagyma,
  • kevés liszt, egy nagyobb(vagy több kicsi)
  • Family Frost kacsamáj,
  • 2 dl étolaj,
  • paradicsom,
  • paprika

 


 

Elkészítése:

Egy kg lisztből 1 evőkanál sóval, 4 tojással és kevés vízzel levestésztát gyúrunk. Akkor lesz jó, ha már a kézre nem tapad a massza. Ekkor kétfelé vágjuk, és mindkét cipót lisztezett gyúródeszkán jól átdolgozzuk, majd vékonyra kisodorjuk. Tepsi hátára nagyobb darabokat vágunk belőle. A legjobb, ha kemencében sütjük aranybarnára, de sütőben is elkészíthetjük. 10-15 perc alatt elkészül. Ebből a tésztamennyiségből több alkalommal is készíthetünk laskát, ha csak négy személyre főzünk, akkor ennek a negyede is elég, a többit később felhasználhatjuk.
A kisült tésztát tálba öntjük, kisebb darabokra tördeljük, egy fazéknyi forró vízzel leöntjük, lefedjük, és a gőzben hagyjuk átpuhulni.
A kacsaszalonnát kevés vízzel addig olvasztjuk, míg szép töpörtyűkké sülnek. Ekkor a töpörtyűt kiszedjük, a zsírba beletesszük a kacsamájat, és körülbelül1 óra alatt mindkét oldalán átpároljuk, hogy a külseje szép barna legyen, belül pedig átsüljön, de ne legyen száraz. A vöröshagymákat karikákra szeljük, kevés liszttel meghintjük, és forró étolajban átsütjük.
A kacsamájat felszeleteljük. A megpuhult laskát összekeverjük kacsazsírral. Tálaláskor alulra kerül a töpörtyűs laska, tetejére kacsamáj szeleteket teszünk, oldalát sült tepertővel és hagymakarikákkal beborítjuk, tetszés szerint paradicsommal és zöldpaprikával díszítjük.

Family Frost dallamFacebook