Hozzávalók:

  • 1 Family Frost kacsamáj,
  • 6 tojás,
  • 6 csapott evőkanál liszt,
  • 6 dl tej,
  • 1 mokkáskanál majoránna,
  • 4 teáskanál olaj (vagy ugyanannyi kacsazsír),
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • ízlés szerint só és törött fekete bors

 


 

Elkészítése:

A kacsamájat kevés forrásban lévő vízbe dobom, és 5 percnyi forralás után leszűröm. Ezután ledarálom, és ha teljesen kihűlt, összekeverem a tojások sárgájával, a liszttel, a tejjel, sóval, borssal, majoránnával. A tojások fehérjéből nagyon kemény habot verek, és óvatosan a májas masszához keverem. Egy-egy teáskanál zsiradékon négy omlettet sütök belőle, amit a serpenyőből kicsúsztatva palacsintaformájúra tekerek. Meleg tálra teszem, rászórom a reszelt sajtot és salátával kínálom. Remek vacsoraétel. Készíthető úgy is, hogy az omletteket egyenként megszórom a reszelt sajttal, összecsavarom, és pár percig sütőben megmelegítem.
Elkészítési ideje: fél óra

Family Frost dallamFacebook